Burkolatot javítanak, sávlezárás a Szigeti út egy rövid szakaszán

Útburkolat helyreállítás miatt szeptember 4-én, péntek reggel 8 órától várhatóan egy hétig lezárják a Szigeti út déli sávját egy 5-10 méteres szakaszon a Szigeti út 56. előtt.

Az utcában augusztus 10-én hibásodott meg a környéket ellátó fővezeték, a feltörő víz megemelte és alámosta az aszfaltot, a burkolat teljes szélességben károsodott. A belváros irányába haladó északi sávot a csőtörés elhárításakor már újrabetonozták, most következik a déli sáv helyreállítása. A munkálat a Szigeti út 56. szám előtt félpályás korlátozás mellett zajlik, a lezárás várhatóan szeptember 11-ig tart.

A csőtörés egy hónappal előzte meg tervezett rekonstrukcióját
A területen egyébként hamarosan komplex felújítás kezdődik, amely zárásaként teljes szélességben aszfaltozzák az útszakaszt, ezért most ideiglenesen állítják helyre az útburkolatot, hogy addig is biztonságosan haladhasson rajta a forgalom.
A „Nyugati városrészi kerékpárút megvalósítása" TOP-os városi projekthez kapcsolódóan a kivitelezés előtt, azzal összhangban társaságunk több mint 880 méternyi új vezetékkel fogja korszerűsíteni a környék vízhálózatát. A felújítás során az érintett, mintegy 90 éves, rossz állapotú vízvezetéket is kicserélik a Szigeti út Faludi Ferenc utca - Tüzér utca közti részen.

Köszönjük a közlekedők megértését és türelmét!

2020. szeptember 2.