Szennyvíztisztító telep fejlesztéseKözérdekű közlemények, hírekHírforrásMunkálatok térképenJó tudniSajtószobaPályázatokLakossági ügyfeleknek

A Szent Mór utcai szakasszal zárul a József utca és környéke közműfelújítása

 

Befejező üteméhez érkezik a Pécs belvárosában, a József utcában és környékén áprilisban indult közműrekonstrukció. Október 27-én, szerdán a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. a Szent Mór utca József utca - Mária utca közötti szakaszán kezdi el a víziközművek felújítását, a helyreállított Kisflórián utca pedig újra teljes hosszában járható lesz.

A munkálat idején a Szent Mór utcát a József utcai kereszteződéstől délre teljes szélességben lezárják, várhatóan november végéig nem lehet parkolni és autóval közlekedni a Mária utcáig tartó szakaszon.

Eközben folytatódik az útburkolat helyreállítása a József utca Szent Mór utca - Megye utca közti szakaszán, így a tervek szerint decemberre teljesen véget ér a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. és az E.ON Hungária Csoport összehangolt, tavasszal indított, valamennyi szolgáltatást érintő közműcseréje.

Jozsef_utca_Szent_Mor_utca_2021.10.26.jpg

Köszönjük a környéken élőknek és az autózóknak a forgalmi akadályok, illetve a munkálatok okozta kényelmetlenségek ellenére tanúsított türelmét és megértését!

A publikálás időpontja: 2021. oktĂłber 25.



Hibaelhárítás miatt nem járható a Munkácsy köz

Sérült vízvezetéket javítanak szakembereink Pécsen a Munkácsy Mihály utcában. A Munkácsy Mihály utca Felsőmalom utca - Tímár utca közti szakaszát teljes szélességben lezárták, így a Felsőmalom utcából nem lehet a Munkácsy Mihály utca felé kanyarodni.

Bővebben

Személyes ügyintézés előre foglalt időpontban

A járványhelyzet súlyosbodásával összefüggésben november 30-tól változik a személyes ügyfélfogadás a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. Búza téri személyes ügyfélszolgálatán.

Bővebben

Útszűkület a Táncsics Mihály utcában

Az augusztus közepe óta tartó Táncsics Mihály utcai rekonstrukcióhoz kapcsolódóan november 29. és december 6. között a Táncsics Mihály utcáról a Keszüi útra kanyarodó forgalom a kereszteződésnél sávszűkület mellett haladhat.

Bővebben

Forgalomkorlátozással járó munkálatok

kertvárosi körforgalom mellett Pécs több pontján dolgozik a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. - Egyetemvárosban, Havihegyen és a Budai vámnál is forgalmirend-változás kíséri a javítási, helyreállítási munkálatokat.

Bővebben

Átmenetileg újra megnyitják a kertvárosi körforgalmat

Néhány hónapon belül másodszor tört el Pécs egyik fő vízvezetéke, a meghibásodás miatt a Keszüi út - Megyeri út - Nagy Imre úti körforgalom egy része október vége óta nem járható. Annak érdekében, hogy a körforgalmat ne kelljen teljesen felbontani, a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. szakemberei átépítik a kereszteződés alatt húzódó stratégiai vízhálózati csomópontot. A szerelést előkészítő munkák idejére ideiglenesen újra járhatóvá teszik a lezárt kihajtót.

Bővebben

Teljes méret

Interaktív térképünkön a közterületen végzett munkálatokról tájékozódhat.
A térképet folyamatosan aktualizáljuk.

  

OLDALTÉRKÉP  |   IMPRESSZUM  |   KÖZÉRDEKŰ ADATOK  |   ADATVÉDELEM  |   JOGI NYILATKOZAT