Mizu a víztározóban?
Szakembereink a hasznos információk mellett érdekességeket is megosztottak a látogatókkal, akik megismerhették például, mely hegyoldali források látták el vízzel a várost, milyen zajos élet folyt a kutaknál, hogyan nőtt 120 év alatt húszszorosára az átlagos vízfogyasztás Pécsett, miért került a nyomóvezetékes vízellátás tervezése és kivitelezése 500 ezer osztrák forintjába Pécsnek, és azt is, mi köze Fluor Tominak népszerű számának a vízhez (mizu japánul az éltető elem neve).
Arra a kincsre igyekeztünk felhívni a
nagyközönség figyelmét, ami szintén a lábunk alatt, a földben található, de
általában kevesebb szó esik róla: a víztározókra, vezetékrendszerre, kutakra,
arra a háttérrendszerre, ami a munkánkkal együtt biztosítja, hogy mindig
tiszta, biztonságos víz kerüljön a poharakba.
A gyerekek ki is használták
a lehetőséget, hétvégi szennyvíztelepi nyílt napunkon pár óra alatt annyi
kérdést szegeztek kollégáinknak, mint amennyit máskor egy év során kapnak.
Volt, aki listával érkezett, de olyan idős szakembert is köszönthettünk a
telepen, aki a létesítmény építésében vett részt, és nosztalgiázni jött el a
nyílt napra.
Képgaléria