Február 3-án elindulnak a víziközmű-felújítások Pécsen
Első ütemben az Arany János, Anikó, Varsány, Jedlik Ányos utcákban és a Péchy Blanka téren indulnak meg a munkagépek, majd tavasszal további négy utcában kezdik meg a csőcserét a szakemberek.
A projekt keretében az elavult hálózatrészek helyett új, korszerű vezetékek, szerelvények kerülnek a földbe. A 15 éves Gördülő Fejlesztési Tervében szereplő, ütemezett fejlesztéseket teljes egészében városi forrásból hajtja végre a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. A 955 millió forint értékű projekt a tervek szerint 2025 júliusában zárul, de lesz, ahol már áprilisban befejeződnek a munkák.
A munkák egy része hosszabb munkagödrök nélkül, csőbefűzéses technológiával zajlik a föld alatt, egyes területeken azonban elkerülhetetlen a nyílt árkos kivitelezés és az átmeneti forgalomkorlátozás. Az útburkolatot a felújítások zárásaként állítják véglegesen helyre.
A munkálatok alatt a szolgáltatások zavartalanul működnek majd. Az ivóvízhálózatot érintő rekonstrukcióknál szakembereink ideiglenes vízhálózatot építenek ki a környéken lakóknak, amely a felújítás során végig biztosítani fogja a szolgáltatást, így tervezetten csak az átkötésekhez szükséges rövid vízhiányok várhatóak. Az érintett lakókat plakátokon is tájékoztatjuk.
Társaságunk arra törekszik, hogy a felújítás a lehető legkisebb mértékben zavarja a mindennapokat, a kivitelező teljes együttműködéssel segíti a felmerülő helyzetek megoldását. Köszönjük türelmüket és megértésüket, amellyel segítik az elkövetkező évtizedek stabil szolgáltatását megalapozó beruházás megvalósulását!
Arany János utca
ivóvízvezeték-felújítás
Anikó és Varsány utca
ivóvízvezeték-felújítás
Jedlik Ányos utca és
Péchy Blanka tér szennyvízvezeték felújítás
Varsány utca
szennyvízvezeték-felújítás
Mészkemence utca
ivóvízvezeték-felújítás
(tavasszal indul)
Hungária utca
ivóvízvezeték-felújítás
(tavasszal indul)
Sport utca
ivóvízvezeték-felújítás
(tavasszal indul)
Berek utca
ivóvízvezeték-felújítás
(tavasszal indul)