Közérdekű közlemények, hírekHírforrásMunkálatok térképenJó tudniSajtószobaPályázatokLakossági ügyfeleknekKözületi ügyfeleknek

Aknamező: rejtett, romos, elképesztő mérőhelyek

 

Bár társaságunk rendszeresen felhívja rá a figyelmet, a vízmérő leolvasók sok elhanyagolt (vagy az előírásoktól eltérően kialakított) aknával találkoznak munkájuk során. Szakembereink legújabb gyűjtéséből közlünk néhányat.

180331.jpg

A vízmérők leolvasása a számlák alapja, ezért a vízmérőaknák és a beltéri mérőhelyek környezetének kialakítását szigorú szabályok határozzák meg. Ennek ellenére számos figyelmetlenségből vagy hanyagságból adódó probléma akadályozza, olykor meg is hiúsítja a leolvasást.
Előfordul, hogy a több méter mély aknába nem építenek be létrát, máshol az elrozsdásodott lépővas tört el a lefelé tartó szakember alatt. A vízmérőt gyakran rejti szemét, törmelék, és van, aki a mérőhelyet krumpli és cékla téli tárolására használja. Ahogy az akna nem zöldségverem, úgy nem is a cserepes virágok átteleltetésére szolgál...
Szintén megnehezíti a leolvasást, ha sár, víz, vagy beomló föld borítja, teríti be a mérőt. A szakemberek a közelmúltban életveszélyes, alacsony oxigénszintű, illetve gázt tartalmazó aknákkal is találkoztak.
A rendezetlen terep mellett a túlzott beépítés is problémás: a térkővel leburkolt, vagy gazzal benőtt mérőkhöz egyáltalán nem férnek hozzá, míg a pécsi panelekben gyakori körbefalazott, esetleg becsempézett mérők számlapjáról ugyan az adat leolvasható, de a szerkezet cseréjekor falat kell majd bontani.

A szabályok egyértelműek: a vízmérő helyének - legyen az akna, vagy fal - megfelelő kialakításáért és rendben tartásáért az ingatlan tulajdonosa felel. A társaság munkatársai ezért a tapasztalt hiányosságokat rögzítik, és levélben kérik a felhasználótól a probléma megszüntetését. 2019 decemberében egy hét alatt 8 balesetveszélyes aknáról, fedlapról küldtek értesítőt.
Ha az ügyfél nem javít a körülményeken (főleg, ha az a leolvasást is lehetetlenné teszi), a szolgáltató kötbért szab ki, illetve a jegyzőnek továbbíthatja az ügyet.

Nézegessen további elhanyagolt vagy érdekes aknát, mérőhelyet a TETTYE FORRÁSHÁZ Facebook oldalán ide kattintva!

A publikálás időpontja: 2020. január 9.


Adatok - Fogyasztóvédelmi törv.



Vízzavarosodás lehet a Belvárosban és a Szigeti városrészben

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a Váradi Antal - Ferencesek utcája kereszteződésében, a Ferencesek utcája 20., a Báthory utca 12. , a Kodály Zoltán utca 3-5. és a Kürt utca 9., 17., 23. szám előtti tűzcsapokon tervezett oltóvíz hozammérések miatt 2020. február 27-én és 28-án vízzavarosodás és nyomásesés fordulhat elő a Belváros és a Szigeti külváros területén.

Bővebben

Szabadulj ki a Pollack Expon

A február 27-28. között megrendezendő Pollack Expon idén is izgalmas, vízműves szabaduló szobával várjuk a látogatókat.

Bővebben

Csütörtöktől újra teljes szélességben járható a Szigeti út

A Honvéd utcai víziközmű-felújítás aktuális szakaszának zárásaként február 20-án, reggel 6:00 órakor feloldják az útzárat a Szigeti út északi sávján a Honvéd utca kereszteződésében. A Tüzér utca - Szigeti út csomópontban lévő jelzőlámpa ettől kezdve újra üzemel, így a forgalom a megszokott rend szerint haladhat a Szigeti úton. Csütörtök délelőtt folyamán továbbá a Budai Nagy Antal utca bejáratát is megnyitják a forgalom előtt.

Bővebben

A Honvéd utcában folytatódik az egyetemvárosi víziközmű-felújítás

A nagyszabású beruházás keretében összesen több mint két kilométernyi új ivóvíz- és szennyvízvezeték kerül a földbe, valamint megújulnak a szennyvízaknák, fedlapok és a környező ingatlanok bekötései is. Február 14-én péntektől több ütemben, párhuzamosan zajlik a szennyvízhálózat megújítása és az ivóvíz rekonstrukció befejezése a Honvéd utcában.

Bővebben

Postázzák a szippantott szennyvíz elszámolásokat

Több száz ügyfél kapja kézhez az elkövetkező hetekben a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízszolgáltatás (NKÖHSZ) elszámolását. A korábbi díjváltozás után most készültek először új típusú számlák, ügyfélszolgálatunk soron kívüli ügyintézéssel várja az érintett felhasználókat.

Bővebben

Teljes méret

Interaktív térképünkön a közterületen végzett munkálatokról tájékozódhat.
A térképet folyamatosan aktualizáljuk.

  

OLDALTÉRKÉP  |  IMPRESSZUM  |  ADATVÉDELEM  |  JOGI NYILATKOZAT